ESEMÉNYEK

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

WEBMAIL

EMAIL

Facebook Like Box

eu logok

 Székelypetőfalva neve 1567-ben jelenik meg először írásos formában, ebben az időben néhány kapuval büszkélkedhet. Később a zabolai Mikes-uradalom jobbágyainak lett a telephelye. Középkori templomáról nem maradt fenn írásos bizonyíték, de tény, hogy egészen 1711-ig a jelenlegi templom sekrestyéje szolgált templomul a kis település római katolikus hívei számára.

 Akkor építették a ma látható templomot Assisi Szent Ferenc tiszteletére. ASzent Ferencet ábrázoló oltárkép 1762-ben készült. Az épületen 1823-ban nagyméretű javításokat végeztek, 1825-ben pedig tornyot is emeltek hozzá. Ugyanabban az évben készült az orgonakarzat is, a hangszer Kolonics István kézdivásárhelyi orgonaépítő műhelyéből való, állítólag a mester 1891-ben, nem sokkal halála előtt építette. A templomtoronyban két harang is szól: a nagyobbat a templom patrónusa, a kisebbet Nagyboldogasszony tiszteletére öntették a hívek.

 A település abban az övezetben terül el, ahol a Csomád-hegységet a Keleti-Kárpátok könyökével összekötő strukturális törésvonal húzódik. Ennek mentén jelentős mennyiségű széndioxid jut a felszínre hozzájárulva a szénsavas borvizek képződéséhez.

Petőfalva borvizeiről híres, melyeknek gyógyhatását évszázadok óta ismerik. A falu határában található Fortyogófürdőnek már az 1800-as években nagy volt a látogatottsága. Nemcsak a környékről, de messzi tájakról is fogadta a reumatikus bántalmakra panaszkodókat, ugyanis a régi öregek szerint a pezsgő víz csodaszerként hatott ezekre a bajokra. A fürdő évtizedeken át csak az emlékezetben létezett, 2008-ban azonban újból összefogott a község lakossága, önkormányzata, testvértelepülései, a helyi vállalkozók és a turisztikai szakértők, így ma ismét népi fürdőként működik. Két tölgyfakeretes medencét építettek, egy 4x4 és egy 2x3 méterest, utóbbit a gyerekek számára.

A népi fürdő a svéd és finn fürdőkultúra elemeivel is gazdagodott: egy nyolc-tíz férőhelyes, fafűtéses szaunaház és ehhez tartozó öltöző is birtokba vehető a helyszínen.

 Az épület falán részletes tájékoztatás olvasható a fürdő vizének gyógyhatásáról, emellett a látogatók részletes betekintést kaphatnak a falu múltjába is.

2019. június 25. kedd
Vilmos, Maxim
A Nap kel 04:51-kor,
nyugszik 20:55-kor.

Holnap
János, Pál
napja lesz.